Az elmúlt hetekben sokat beszéltünk arról, hogyan segíthetünk a madaraknak, a méheknek vagy a sünöknek átvészelni a nyári hőséget. Vizet tettünk ki nekik, árnyékot kerestünk számukra, és figyeltünk arra, hogy a kertünk ne csak szép, hanem élhető is legyen.
Aztán egyszer csak eszembe jutott egy kérdés.
Mi, emberek… vigyázunk még ugyanígy egymásra?
De miközben a természetre figyelünk, néha megfeledkezünk valakiről, egymásról.
A hőség mindenkit másképp terhel
Van, aki légkondicionált irodában dolgozik, van ki egész nap az aszfalton.
Van, aki egy építkezésen vagy éppen buszt vezet. Van aki idős szüleit vagy gyermekét ápolja.
Van, aki két munkahely között rohan, hogy hónap végén ki tudja fizetni a számlákat.
És van, aki este még hazaérve főz, mos, takarít, leckét ír a gyerekekkel, majd másnap minden kezdődik elölről.
A hőség ilyenkor nemcsak a testet fárasztja el.
A türelmünket, az energiánkat és a figyelmünket is próbára teszi.
Néha egyetlen kérdés is segítség lehet- Hogy hogy vagy ma?
Olyan egyszerű kérdés. Mégis lehet, hogy valakinek éppen erre van szüksége.
Lehet, hogy a szomszéd néni napok óta alig mozdult ki.
Lehet, hogy a kollégád fejfájással küzd, de nem akar szólni.
Lehet, hogy a postás már a huszadik utcát járja negyven fokban.
Lehet, hogy a futár még csak délután kettőkor tudott először inni egy pohár vizet.
Nem mindig tudunk nagy dolgokat tenni.
De néha a legkisebb figyelmesség a legnagyobb segítség.
Pedig valójában közelebb élünk egymáshoz, mint valaha
Furcsa világban élünk. Egymás mellett lakunk, mégis előfordul, hogy a szomszédunk nevét sem tudjuk.
Talán egy otthon érzéséhez az is hozzátartozik, hogyan élünk egymás mellett.
Nap mint nap emberek százai mellett sétálunk el. Találkozunk a bolti eladóval, a futárral, a buszsofőrrel, a postással vagy a pénztárossal. Mindenki siet valahová. Mindenkinek van egy története, amit a másik nem ismer.
Talán azért, mert ma sokunk életét a megfelelés, a munka és a mindennapi megélhetés tölti ki. Dolgozunk, gyermeket nevelünk, főzünk, mosunk, intézzük a feladatokat, és mire este leülhetnénk egy pillanatra, már alig marad energiánk bármi másra.
Pedig az emberséghez nem mindig kell sok idő:
- néha elég egy mosoly
- egy köszönés egy
- érdeklődő kérdés
- egy mozdulat mikor valaki elesett
- vagy egy pohár hideg víz annak, aki egész nap a tűző napon dolgozik
Lehet, hogy ezek apróságoknak tűnnek, de annak, aki kapja őket, talán éppen ezek jelentik azt az érzést, hogy nincs egyedül.
Néha egy egészen apró gesztus is elég ahhoz, hogy újra hinni kezdjünk az emberekben.
Egy pohár hideg víz többet jelenthet, mint gondolnánk
- Ha hozzánk érkezik a futár, kínáljuk meg egy pohár hideg vízzel.
- Ha idős szomszédunk van, kérdezzük meg, szüksége van-e valamire.
- Ha tudjuk, hogy egyedül él valaki a közelünkben, kopogjunk be hozzá néhány percre.
- Ha látjuk, hogy valaki rosszul érzi magát a buszmegállóban, ne menjünk el mellette közömbösen.
- Ha van árnyék a kertünkben, néha mi is üljünk le öt percre.
Nem tudjuk megoldani egymás problémáit. De eldönthetjük, hogy közömbösen megyünk tovább, vagy egy pillanatra megállunk egymás mellett.
A figyelmesség ragadós
Egy mosoly egy kedves szó, egy telefonhívás, egy rövid beszélgetés egy felemlt kéz, hogy észrevettük a másikat talán nem változtatja meg a világot. De valakinek megváltoztatja az egész napját és ez éppen elég.
„Talán nem emlékszünk majd arra, milyen meleg volt ezen a nyáron. De arra igen, hogy valaki akkor is emberséget mutatott, amikor mindenki más csak sietett tovább.”
