Volt már olyan, hogy valamit azért nem kezdtél el, mert attól féltél, nem lesz elég szép?
Vagy elkészültél vele… és mindenki megdícsérte.
Te mégis csak azt az egy apró hibát láttad benne.
- a kissé ferde vonalat
- a nem egészen egyforma formákat
- Vagy azt gondoltad: „legközelebb biztos jobban sikerül”
Furcsa dolog ez.
Sokszor sokkal szigorúbbak vagyunk önmagunkhoz, mint bárki más.
A legtöbb ember nem azért halogat, mert lusta, hanem mert fél attól, hogy amit létrehoz, nem lesz elég jó.
A belső kritikus hangja
Képzeld el, hogy egy kisgyerek rajzol neked egy virágotNem méred vonalzóval a szirmaitnem keresed rajta a hibákat.
Mosolyogsz, mert azt látod benne, hogy szívből készült.
Érdekes módon ugyanezt az elfogadást önmagunk felé már sokkal ritkábban tudjuk megadni.
Egy segítő szakember gyakran találkozik azzal, hogy az emberek nem a képességeik hiánya miatt nem mernek alkotni, hanem azért, mert a saját belső mércéjük szinte elérhetetlenül magas. Mire elkészül valami, már nem az örömre figyelnek, hanem arra, mit lehetett volna még jobban csinálni.
És közben észrevétlenül elveszítik azt, amiért elkezdték, az alkotás örömét.
🌸 Egy gondolat Japánból
A japán kultúrában létezik egy különleges szemlélet, amelyet wabi-sabinak neveznek.
Nem a hibátlant keresi, hanem azt, ami valódi.
A kézzel készített tárgy apró egyenetlensége nem hiba, hanem annak a bizonyítéka, hogy valaki időt, figyelmet és szeretetet tett bele. Talán ezért érezzük olyan különlegesnek :
- a régi kerámiákat
- a kézzel szőtt textileket
- vagy egy olyan tárgyat, amelyen látszik az ember keze nyoma
Lehet, hogy nem a tökéletesség érint meg bennünket, hanem az őszinteség.
Amikor a fény mást mutat
A díszüveg készítése közben sokszor előfordul, hogy egy apró részlet miatt megállok.
Elgondolkodom, h lehetett volna pontosabb, szebb, egyenesebb.
Aztán besüt a nap az ablakon és egyszer csak ugyanaz a vonal, amelyet hibának láttam, életre kel.
Rájövök, hogy a fény nem a hibáimat keresi, hanem azt, amit létrehoztam.
Talán önmagunkra is így kellene néznünk néha.
💡 Tudtad?
A belső önkritika sokszor erősebben emlékszik arra, ami nem sikerült, mint arra, ami igen. Emiatt könnyen kialakul az az érzés, hogy még nem vagyunk elég jók – akkor is, amikor valójában már rengeteget fejlődtünk.
Lehet, hogy nem kell tökéletesnek lennünk
Emlékszel arra az első alkalomra, amikor valami újat próbáltál ki?
Talán izgultál és ügyetlennek érezted magad, de mégis volt benne valami felszabadító.
Mert nem a végeredmény volt a legfontosabb, hanem az a pillanat, amikor mertél belevágni.
Lehet, hogy a legszebb alkotásaink nem azok lesznek, amelyek hibátlanok.
Hanem azok, amelyekben ott marad egy darab belőlünk a türelmünk, a bátorságunk az első bizonytalan mozdulataink.
És minden apró lépés, amelyet önmagunk felé tettünk.
„A fény nem a tökéletességet keresi. Hanem azt, ami valódi. Talán ezért tudja még a legapróbb egyenetlenséget is széppé tenni.”
— Aurora Díszüveg
